Sárga öves karatés fiút választottak a 2007-es év utánpótlás sportolójának
Siófokon. Lizák Richárd a sport mellett matekból is jeleskedik. A 13 éves fiú legnagyobb álma, hogy kijusson Japánba egy kyokushin karate világbajnokságra. Ehhez azonban mire felnőtté válik, válogatott kerettagnak kell lennie. Richárdnak minderre megvan az esélye, de az előrejutáshoz - saját bevallása szerint - keményen kell küzdenie. Azt mondja: az év utánpótlás sportolója címet azzal érdemelte ki, hogy tavaly az összes versenyen amin elindult, sikerült dobogós helyezést elérnie. - Nem vagyok harcias alkat, nem szoktam verekedni, de a karatéban inkább, a küzdelemben jó vagyok.
Azt szeretem jobban, amikor edzéseken például diákolimpára készülünk, mert akkor a formai részeket elhagyjuk, és inkább a küzdelemmel foglalkozunk - mesélte a szerény a diák, aki szerint a sportjához nemcsak jó erőnlét kell, hanem sok kitartás és fegyelem is. Richárdttól azt is megtudtuk, hogy 27 éve működő egyesülete, a Budoka Kyokushin Karate Klub az országos listán az előkelő, harmadik helyen szerepel. A fiú érdekes módon nem a férfiak között talált példaképet magának. A sportban egy női versenyző mintáját követné, aki egyébként a klubtársa.
- Van a csapatunknak egy Európa-bajnoki helyezettje, Verő Ágota. Ő a példaképem a sportban - magyarázta Richárd. A 13 éves diák a sport mellett matematikából is a város legjobbjai között szerepel. Megyei szintű matekversenyeken indult, ahol ugyancsak az elsők között végzett. - 2007. versenyzős év volt. Részt vettem az országos alapműveleti matek versenyen, és a Zrínyi Ilona megyei matematika döntőn is, ahol most 3. lettem, de 2006-ban ezen a versenyen első voltam. Lizák Richárd programozó matematikus, vagy építészmérnök szeretne lenni.
Hetedikes általános iskolásként már a továbbtanuláson is elgondolkodott. Abban biztos, hogy olyan középiskolát szeretne választani, ahonnan haza tud járni edzésekre, és ahonnét jó eséllyel kerülhet be valamelyik egyetemre.
Kolumbán Tünde |