|
A kormány a
napokban úgy határozott, hogy június 10-i hatállyal felmenti Bóka
István fideszes országgyűlési képviselőt, Alsóörs polgármesterét
a Balaton Fejlesztési
Tanács (BFT) elnöki tisztéből.
Hajdú Attila,
a Miniszterelnök Hivatal területfejlesztésért felelős politikai államtitkárságának
munkatársa kérdésünkre válaszolva elmondta: rövidesen megalakul a
Nemzeti Területfejlesztési Hivatal, amely a Miniszterelnöki Hivatal
irányítása alá tartozva olyan szakterületeket fog majd össze, amelyek
korábban a földművelésügyi és környezetvédelmi tárcához tartoztak.
A BTF elnökének felmentéséről szólva közölte: a kormány indoklás nélkül
hívta vissza Bóka Istvánt, aki az előző kormány megbízottjaként volt
a BFT elnöke. Arról még folynak az egyeztetések, hogy kit bíznak meg
e tisztséggel. Az elnök személyére a kormány tehet javaslatot, de
valójában a kormányzati megbízottból, a minisztériumok, önkormányzatok,
valamint a kamarák képviselőiből álló tagság választja meg. Mindaddig
Balázs
Árpád alelnök, Siófok fideszes polgármestere tölti be a testület
elnöki tisztét.
– A Balaton-régió elmúlt években látható fejlődése, és a térség fejlesztésének
elfogadott hosszú távú stratégiája azt bizonyítja, hogy a BFT eredményesen
működött az elmúlt időszakban – nyilatkozta lapunknak Bóka István,
aki kifejtette: tudomásul veszi, hogy az új kormány nem kívánja a
továbbiakban ellenzéki politikusra bízni az állami támogatások elosztását
is végző szervezet vezetését. – Sajnálattal vesszük tudomásul a kabinet
döntését, és reméljük, hogy az eddigiekhez hasonlóan politikamentesen
folyhat a munka a BFT-ben – kommentálta Bóka leváltásának hírét a
balatoni önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség titkára, Lázár
János. Tiltakozik az eljárás ellen Balázs Árpád is, aki kifejtette:
csak a Magyar Közlöny június 25-én megkapott számából értesültek a
döntésről, holott Bókát 10-i hatállyal váltották le tisztségéből.
Szerinte ez az eljárás, miként azt az MTI-nek kifejtette, jogszerűtlen.
Hozzátette: hamarosan konzultációs lehetőséget kér az ügyben Nagy
Sándortól, a Miniszterelnöki Hivatal illetékes államtitkárától.
|