|
A székelyföldi
polgármesterek megbízható munkaerőt küldenének a Balatonhoz. A székelyföldi
Tízek Szövetsége, a Balatoni Szövetség erdélyi partnerszervezete élénken
érdeklődik a magyar igazolvány nyújtotta kedvezmények és a balatoni
munkavállalás iránt. Sándor László, Zetelaka polgármestere azt mondta,
hogy szívesen egyeztetnének a foglalkoztatási lehetőségekről.
Lombár Gábor fenyvesi polgármester kész az együttműködésre. S
az erdélyi vendégeknek tájékoztatót szervezett a balatoni megyék hivatalainak
közreműködésével. Dr. Kishonti Attila, a megyei munkaügyi központ
jogi osztályvezetője elmondta, hogy a magyar igazolvány birtokában
a megyei hivatalok adnak munkavállalási engedélyt, de ehhez a hazai
foglalkoztató nyilatkozata is kell más dokumentummal együtt. A kedvezmény
abban áll, hogy a hivatalok nem vizsgálják, hogy az adott munkakörben
van-e a munkaerő- piacról kiközvetíthető hazai munkavállaló. Borsos
József, a zalai központ igazgatója elmondta, hogy a megyei munkaügyi
tanácsok meghatározzák a bérektől való eltérést is: Zalában ez öt
százalék lehet. Somogyban és Veszprémben még nem döntöttek. Úgy tudja:hárman
kértek magyar igazolvánnyal munkavállalási engedélyt országszerte,
közülük kettő Somogyban. Dr. Szikszai Róbert, a veszprémi hivatal
osztályvezetője kiemelte: a munkaügy a foglalkoztatókkal áll kapcsolatban,
nekik kell megszerezni az erdélyi munkavállalóik engedélyét.
Gáldonyi
|